Szervusztok Bogarak!

Jó volt együtt lenni veletek tegnap a bogármisén. Ha virtuálisan is, de azt hiszem mégis mélyen találkozni tudtunk egymással is és átélhettük a közösség összetartó erejét és mindenek előtt az Úrhoz is közelebb kerülhettünk.

Köszönjük a lelkes bátorításokat. Többen jeleztétek, hogy jó lenne folytatni.

Az első folytatás a szombat háromkor bogár lelki nap 15 órától. A technikai oldalán még dolgozunk. Időben kimennek majd az infók majd a facebookon és a listán.

Ami magát a bogármiséket illeti azt fejeztétek ki, hogy van igény a folytatásra. Ezt még meg kell beszélnünk itt magunk között is, hogy hogyan tovább. Hamarosan jelentkezünk.

Kedden hétkor Inigo imaest online,jezsuita youtube csatornán lesz fenn.

Tegnap több online prédikáció is volt, amit a figyelmetekbe szeretnék ajánlani, megerősítő és inspiráló:

Erdő Péter bíboros prédikációja.

Pál Feri vasárnapi beszéde, nagyon jó szempontok víruskrízis idején: 13:10-32:52

Szabolcs írása a jezsuita blogon.

Ferenc pápa ima felhívása:
„Ezekben az emberpróbáló napokban, amikor az emberek a fenyegető világjárványtól rettegnek, szeretném javasolni az összes kereszténynek, hogy egyesített hanggal, együtt esedezzünk az Ég felé. ”

„A vírus világméretű terjedésére az ima, az együttérzés és a gyengédség világméretű terjedésével akarunk válaszolni. Maradjunk egyek! Éreztessük meg közelségünket a legmagányosabb és leginkább megpróbált emberekkel! Éreztessük meg közelségünket az orvosokkal, az egészségügyi dolgozókkal, az ápolókkal és ápolónőkkel, az önkéntesekkel… Közelségünket a hatóságokkal, akiknek szigorú intézkedéseket kell hozniuk, de a mi érdekünkben! Közelségünket a rendőrökkel és a katonákkal, akik próbálják fenntartani a rendet az utcákon, gondoljunk rájuk, hogy megtegyék mindazt, amit a kormány kér tőlük valamennyiünk java érdekében! Éreztessük meg közelségünket mindenkivel!”

Imafelhívása: imádkozzunk együtt: az Úr imáját mondjuk el gyakran.

március 25 szerda délben az Úr imáját mondjuk együtt

március 27 pénteken este hatkor a pápa a Szent Péter bazilika előtt fog imádkozni: „Már most hívok mindenkit, hogy lélekben kapcsolódjon ehhez az imához a tömegkommunikációs eszközökön keresztül. Meghallgatjuk Isten igéjét, elmondjuk könyörgéseinket, imádjuk az Oltáriszentséget, mellyel a végén Urbi et Orbi áldást adok, és ehhez hozzákapcsolódik annak lehetősége is, hogy bárki teljes búcsúban részesüljön.”

áldás!
Hajrá Bogár!
Zoli