Májusban indul a jelentkezés, addig is az időpontok már elérhetőek 🙂
 
Kedves Szentjánosbogár (Szülő)!
A 2024. évi nyári szentjánosbogár Lelki Napok időpontjai és helyszínei tekinthetők meg alább, a részletek pedig a megfelelő alpontoknál érhetők majd el. Kedvcsináló videó.
Kérjük, figyelmesen olvassák át a jelentkezés előtt, hogy mire számíthatnak idén! 
  • A gyerek, kamasz és ifjúsági Lelki Napok szervezésénél próbálunk visszatérni a hagyományos családoknál való elszállásolásos verzióra, de továbbra is kérjük, hogy a helyiek és azok, akik tudják vállalni, hogy hozzák-viszik a gyermeküket, tegyék ezt meg. Ugyanis csak a felajánlott szállások függvényében lesz, lehet mód bekapcsolódásra azoknak, akik másként nem tudnák megoldani a részvételt. Várólisták lesznek minden helyszínen és mindig csak annyi fiatalt tudunk beengedni, ahol tart a szállásszervezés. Köszönjük megértésüket és türelmüket, reméljük, hogy sokan lesznek nyitottak idén a befogadásra.
  • A jelentkezés beadására idén is 2 lehetőség lesz:
    1. az online űrlapot kitöltve letölthető lesz egy PDF dokumentum, ami a megadott adatok alapján generálódik. Ezt AVDH hitelesítéssel ellátva vagy kinyomtatva és aláírva olvashatóan scannelve vagy befotózva várjuk a  lelkinapok@szentjanosbogar.hu címre. Természetesen postázhatják is.
    2. letölteni az üres jelentkezési lapot és kinyomtatni, majd kézzel, tollal kitöltve, aláírva elsőbbségivel elpostázni (Szentjánosbogár KHE, 1085 Budapest, Horánszky u. 20.) címre, (vagy scannelve küldeni).
  • A postai/e-mail beérkezési sorrend számít a várólistánál! Ne felejtsék el aláírni, csak úgy tudjuk elfogadni

Gyerek és Kamasz Lelki Napok

  • Időpont: 2024. június 30. – július 5.  
    • Jelentkezés a linkre kattintva
    • Nyomtatható jelentkezési lap
    • Határidő: 
    • Helyszínek: még szervezés alatt 
  • Korosztály: 2008-2014 évben születettek (10-16 év)

Ifjúsági Lelki Napok

  • Időpont: 2024. július 14-20. 
    • Jelentkezés a linkre kattintva
    • Nyomtatható jelentkezési lap
    • Határidő: 
  • Helyszínek: még szervezés alatt 
  • Korosztály: 2002-2007 években születettek (17-22 év)

Családos Lelki Napok

  • Időpont: 2024. augusztus 2-6. és augusztus 6-10. 
    • Jelentkezés: 
    • Határidő: 
  • Helyszín: Miskolc, Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium

Táboraink ’lelki napok’, melyek évente újszerű, ugyanakkor hamisítatlan ’bogár élményt’, nyújtanak a fiatal korosztályok számára párhuzamosan több magyarországi helyszínen. Az együtt töltött egy hét az év csúcspontját jelenti minden közösségi tag számára.

1991 – Dunakeszi (GyK)
1992 – Dunakeszi (GyK)
1993 – Szécsény (GyK)
1994 – Baja, Gyöngyöspata (GyK)
1995 – Bátmonostor, Fót, Rábatamási (GyK), Kecskemét (I)
1996 – Pilisborosjenő, Süttör-Fertőd, Tiszaalpár, Vál (GyK), Sóskút (I)
1997 – Csesztreg, Csömör, Hosszúhetény, Szank (GyK), Mezőkövesd, Vámosmikola (I), Szécsény (F)
1998 – Csongrád, Lovasberény, Pásztó, Szigethalom, Újkígyós (GyK), Biatorbágy (I), Tiszaalpár (F)
1999 – Apátfalva, Nagykovácsi, Nagyvázsony, Sárbogárd, Tornyospálca, Újkígyós (GyK), Kistelek, Röszke (I), Székesfehérvár (F)
2000 – Csurgó, Gyomaendrőd, Kóka, Miskolc, Pásztó, Szentes (GyK), Karancskeszi, Dombóvár (I), Esztergom (F)
2001 – Csesznek, Mocsa, Nagybaracska, Pilisvörösvár, Szeged (GyK), Varsány (I), Szeged (F)
2002 – Devecser, Ménfőcsanak, Paks, Pásztó, Sükösd (GyK), Mohács (I), Szeged (F)
2003 – Domaszék, Gencsapáti, Egyházaskozár, Kálló, Újkígyós (GyK), Kisbajcs, Nagybajcs-Bácsa (I), Szeged (F)
2004 – Ágfalva, Szob, Ménfőcsanak, Ráckeve, Tiszaalpár (GyK), Vásárosdombó-Kaposszekcső (I), Miskolc (F)
2005 – Mezőfalva, Bicske, Nagybárkány, Csikóstőttős, Mélykút (Gy), Pásztó (K), Nagymegyer (I), Miskolc (F)
2006 – Mocsa, Taksony, Hosszúhetény, Csanádapáca, Újdombóvár (Gy), Esztergom (K), Hajdúdorog (I), Miskolc (F)
2007 – Csanádapáca, Fertőrákos, Gencsapáti, Attala, Jászszentlászló (Gy), Rakamaz (K), Márianosztra (I), Eger (F)
2008 – Bordány, Buják, Kapospula, Újkígyós (Gy), Nagyvenyim, Vál (GyK), Alsónémedi (I), Piliscsaba (F)
2009 – Cered, Gödre, Kakucs, Sitke (Gy), Halmaj, Zsombó (GyK), Celldömölk (I), Piliscsaba (F), Alsóörs (Cs)
2010 – Pilisvörösvár, Ságújfalu, Sopronhorpács, Zsombó (Gy), Csongrád, Polgárdi (GyK), Mezőberény (I), Piliscsaba (F), Iszkaszentgyörgy (Cs)
2011 – Szálka, Bágyogszovát, Lesencetomaj (Gy), Gyömrő, Tokaj (GyK), Dunaharaszti (I), Piliscsaba (F), Iszkaszentgyörgy (Cs)
2012 – Kóka, Rád, Vác, Tard, Bordány (GyK), Dunakeszi (I), Dunakeszi (F), Badacsonylábdihegy (Cs), Balaton-Felvidék (V)
2013 – Balástya, Dunaföldvár, Karancsság, Lakitelek, Nőtincs (GyK), Paks (I), Visegrád (F), Botfa (Cs), Mecsek (V)
2014 – Bodajk, Boldog, Hosszúhetény, Kistarcsa, Pilismarót (GyK), Attala, Dombóvár (I), Zsámbék (F), Kiskunmajsa (Cs), Zemplén (V)
2015 – Dömös, Inárcs, Pálháza, Piliny, Zsira (GyK), Mezőberény, Mosonmagyaróvár (I), Piliscsaba (F), Ásotthalom (Cs), Bükk (V)
2016 – Gyömrő, Jánkmajtis, Lovasberény, Nézsa, Paks, Taksony (GyK), Romhány, Szekszárd (I), Piliscsaba (F), Miskolc (Cs), Őrség (V)
2017 – Alsópetény, Fertőszentmiklós, Lesencetomaj, Lovasberény, Szentendre, Újkígyós (GyK), Dunakeszi, Emőd (I), Piliscsaba (F), Miskolc (Cs), Mosoni Duna (V)
2018 – Keszeg, Kocsér, Pálháza, Tokaj, Törökbálint, Veresegyház (GyK), Kaposvár, Ságújfalu (I), Bükkszék (Cs), Bodrog – Tisza (V)
2019 – Csömör, Egyházaskozár, Jászjákóhalma, Rád, Taksony, Újszeged (GyK), Dunaharaszti, Nyékládháza (I), Mezőtúr (F), Miskolc (Cs), Bükkzsérc (V)
2020 – Mezőtúr (F), Miskolc (Cs), Zemplén (V)
2021 – Csömör, Dunaharaszti, Dunakeszi, Lovasberény, Pestszentimre, Veresegyház (GyK), Budapest, Szent Margit Gimnázium (I), Mezőtúr (F), Miskolc (Cs)
2022 – Cered, Mágocs, Mezőkövesd, Mórahalom, Pannonhalma, Szendehely (GyK), Emőd és Pilisszentiván (I), Mezőtúr (F), Miskolc (Cs)
2023 – Berkenye, Karancsság, Paks, Pilisborosjenő-Üröm, Veresegyház (GyK), Bóly és Kóka (I), Mezőtúr (F), Miskolc (Cs)
2024 – Miskolc (Cs)

(GyK) gyerek kamasz
(Gy) csak gyerek
(K) csak kamasz
(I) ifjúsági
(F) kondi / ősbogár / szenior / felnőtt / 21+ / közösségerősítő
(Cs) családos
(V) vándor