„Számomra a Szentjánosbogár, minden tevékenységével, az itt szövődő emberi kapcsolatokkal, mindezzel együtt és ezen túl élhető kereszténységet jelent.”
Molnár Janó, táborvezető
„A tábor sokat javított a hitemen. Jobban befogadtam Istent. Megtanultam elfogadni a másik embert.”
Résztvevő
„Amikor táborban vagyok, úgy érzem, jóval többet tudok megvalósítani, mint amire egyébként képesnek érzem magam. Úgy tűnik, hogy szervezésben, kreativitásban, erőkifejtésben olyan tulajdonságok jönnek elő belőlem, amelyek létezéséről fogalmam sem volt.”
Deák Gyurmi, táborvezető
„Elfogadnak olyannak, amilyen vagy. Akármikor beszélgethetsz akárkivel, akármiről; mindig találsz társakat, akikkel együtt nevethetsz, sírhatsz…”
Résztvevő
„Számomra életre szóló élmény volt. Máig kihat az a szemlélet, amit ott megtapasztaltam. A közösségi lét, az elfogadás, az Isten közelségének élménye.”
Egy szállásadó
„Én bogártábortól bogártáborig élek.”
Dani, vezető
„A „bogarazás” számomra a másikért/másokért való tevékenységet hordozza magában, azzal a meglepetéssel, hogy a végén magam is megajándékozottá válok.”
Berecz Rita RSCJ
„Minden ilyen tábor után visszakapom a társadalomba és az emberekbe vetett hitem. A közösség lelkületéből építeni tudom az életemet.”
Vezető
„Ez a tábor egy másik kulccsal, egy másik nyelven beszélt az emberekhez. Egy saját játékos nyelvezettel.”
Helyi plébános
„Ha átadod magad és megpróbálsz másokért élni, valami új érzés fog el.”
Attila, vezető
„A bogarak valami olyan dolgot adnak egymásnak, amit még csak el sem tud képzelni az az ember, aki nem bogaras. Valójában ez a tábor arról szól, hogy évente 1x rengeteg jó ember összegyűl, és egymásból merítenek erőt egy héten keresztül egy újabb évre.”
Résztvevő

TEVÉKENYSÉGÜNK
Alapcélunk a keresztény értékekre nevelés, a szabadidő tartalmas és egészséges eltöltésének ismert és kevésbé ismert közösségi formáinak kialakítása, és a magyarországi civil társadalom különféle területein tevékenykedni képes fiatalok felkészítése. Tovább

LELKI NAPOK
Táboraink ’lelki napok’, melyek évente újszerű, ugyanakkor hamisítatlan ’bogár élményt’, nyújtanak a fiatal korosztályok számára párhuzamosan több magyarországi helyszínen. Az együtt töltött egy hét az év csúcspontját jelenti minden közösségi tag számára. Tovább


lelki nap évente
táborozó évente
Bogárklub
év
Lelki Napok 2024 nyár
Gyerek- Kamasz Lelki Napok: június 30-július 5.
Ifjúsági Lelki Napok: július 14-20.
Közösségerősítő Lelki Napok: ???
Családos Lelki Napok: augusztus 3-7. illetve augusztus 7-11. Miskolc, Jezsu
Adok, mert kaptam! – Légy te is rendszeres támogatónk!
Rendszeres adományozásra hívó kampányunk: Adok, mert kaptam!

Támogasd te is a Szentjánosbogár közösséget!
Decemberi programajánló
Sziasztok! A decemberi programcsokor: december 13. 18:00 – Bogár Imaest – Atitiszivel december 14. 6:00 – Bogár Roráte – Koronkai […]
Az iroda szabadság miatt zárva 10.14-24-ig
10.14-24 nem leszünk elérhetőek, amint tudunk válaszolunk! Köszönjük a türelmet!
Munkatársa(ka)t keresünk az irodába
Ha meghívást érzel az irodai munkára, akkor kérjük küldd el nekünk mielőbb, de legkésőbb október 8-ig az önéletrajzodat és motivációs […]
Lelki napok utáni beszámoló 2023
Kedves Szentjánosbogár! Remélem, nem merültek még feledésbe a nyári élmények, így a Szentjánosbogár Lelki Napok sem, ez úton küldjük a beszámolót az […]
Bemutatkoznak az Önkéntes díjazottjaink 8. – Paszternák Juli és István
Abbiza Bogár díjazott 2022 (Olyan személyek/műhelyek/klubok stb. kapják, aki(k) alapvetően az elmúlt naptári évben alapvetően egy területen példaértékű tevékenységet folytattak. […]
Iroda nyári menetrend és ügyfélfogadás
Sziasztok! Idén nem lesz a klasszikus értelemben vett leállás augusztusban, de lesznek napok amikor nem leszek elérhető, de ezt igyekszem […]