Sziasztok Bogarak!

Video preview image

Január 28-án volt a Szentjánosbogár Közhasznú Egyesület éves közgyűlése. Egy szuper napot töltöttünk együtt a tagokkal és az érdeklődőkkel. Egy rövid visszaemlékező videóval kezdtünk Gintner Kinga jóvoltából, majd áttekintettük a tavalyi év program és költségvetési beszámolóit. Ezek után áttértünk a 2023-as év tervezésére.

A korábbi évekkel ellentétben, az előkészített tervezetet csak röviden ismertettük, majd ezek után kisebb csoportokba szerveződtünk és elnökségi tagok vezetésével kicsit több, mint egy órában gondolkodtunk olyan projekteken, amiket hozzá szeretnénk adni a tervekhez.

A csoportok nagyon aktívan és lelkesen ötleteltek. Jó volt látni, ahogy a bogarak zsizsegése megtöltötte a termet és mindenki aktívan dolgozott azon, hogy amennyire erőnkből tellik, előrébb tudjuk vinni közösségünket. A projekteket meghatározott űrlapon lehetett beadni, melyen meg kellett adni, hogy ki a projekt vezetője, milyen értéket hoz a Bogárnak és hogy hogyan illeszkedik a víziónkba.

A beadott javaslatokat összefésültük az ebéd alatt, majd hozzáadtuk a 2023-as tervezethez. A délután folyamán közel egy órában megvitattuk a kérdéses pontokat. Végül 16 projektet sikerült elindítanunk. Ezeket az év folyamán is utókövetjük majd, illetve a jövő évi közgyűlésen beszámolunk, hogy milyen eredményeket sikerült elérnünk. Bízom benne, hogy ezekből tanulságot levonva egyre jobban és hatékonyabban fogjuk tudni előremozdítani a közösségünket ilyen és ehhez hasonló projekteken keresztül.

A közgyűlés keretében kihirdettük az önkéntes díjazottakat is (Köszönjük az ajánlásaitokat! Hogy ne felejtődjön el menet közben senki, már most elindítottuk az új felületet 2023-ra!):

Csodabogár (életműdíj): Vascsák Fruzsina, Huszár Domonkos, Szödényi Ákos

Abbiza Bogár díj (az évben kiemelkedő teljesítmény): Paszternák Juli és István, Bogárbuli csapat, Magyari Zsombor, Csernyus Áron, Vascsákné Nóra

Hamarosan jelentkezni fogunk a honlapon a díjazottakkal készített interjúkkal, melyen keresztül jobban megismerhetitek Őket, és a példamutató munkásságukat.

Elnökségi és Felügyelőbizottsági tag választás is volt. Nagyon szépen köszönjük Julinak és Julcsinak a több éves elnökségi munkájukat. Ezzel együtt sok szeretettel üdvözöljük Dorkát és Lélt az elnökségi kötelékben, Julcsit pedig új szerepben, a Felügyelőbizottságban.

A közgyűlés lezárása után Fruzsi vezetésével kötetlenül beszélgettünk az Elnökség feladatairól és szerepéről a közösség életében. Jó volt hallgatni, a kiscsoportokban felmerült szempontokat és a visszajelzéseket.

A napot Szent János Apostol védőszentünk miséjével zártuk, melyet Koronkai Zoli mutatott be, erre sok bogár becsatlakozott még a jelenlévők mellé. Jó volt együtt ünnepelni! 🙂

Üdvözlettel,
Huszár Domi
domonkos.huszar@szentjanosbogar.hu
06/30-216-9880