Október 13-ára, harmadik aranymiséjére Szabolcs atya mindazokat hívta a Jézus Szíve templomba, akiknek életét, akárcsak az övét, megvilágította a Szentjánosbogár lámpása.

A templom zsúfolásig megtelt: eljöttek a közösséget a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján megalapító szülők, a táborokban, klubokban jelenleg aktív fiatalok, a közel 35 év alatt felcseperedett egykori gyerekek közül sokan már családjukkal, gyermekeikkel érkeztek. A szentmise zenei szolgálatát egy hatfős, külön erre az alkalomra szerveződött, bogárzenészekből álló együttes látta el, a dalok között felcsendült Loyolai Szent Ignác imája is, amely nemcsak a rendalapító, de Szabolcs atya életére, szolgálatára is illik.

A szentbeszédben Szabolcs atya az 1917. október 13-án bekövetkezett fatimai napcsodára utalva szólt arról, hogy Isten sokszor nem diszkréten, titokban, hanem lehengerlő módon közelít felénk. Jézus a kapcsolatok felé irányítja a figyelmünket, egymásban ne azt keressük, ami nem jó, hanem azt, amitől a másik Isten egyedi, gyönyörű kincse lehet.

A könyörgésekben Szabolcs atya és a dunakeszi alapító szülők életére kértük Isten bőséges áldását, s megemlékeztünk a a közösség elhunyt tagjairól is.

Szabolcs atya ajándékba meglepetésvendégeket is kapott: személyes visszaemlékezések hangzottak el. A Gyombolai házaspár a Szentjánosbogár közösség kezdeteiről, s ennek kapcsán Szabolcs atya meghatározó szerepéről beszélt. Latinovics Zoli többek között arról mesélt, hogy már családapaként kapott Szabolcstól személyes meghívást a Bogárba. Elmesélte, hogy egyik fia Szabolcs atya természetben celebrált bogaras szentmiséje után közölte, hogy “ha ilyen is lehet egy mise, akkor én tulajdonképpen szeretem”. Latinovics Tomi pedig arról is vallott, hogy életének nehéz szakaszában Szabolcs támogató szeretete, meghallgató figyelme segítette. Az utolsó megszólaló, Szilvácsku Zsolt szerint Szabolcs atya mindig Jézusra tudja irányítani a hozzá forduló figyelmét.

A szentmise végén köszöntöttük a születésnapos Tereza Worowskát is, aki szintén közösségünk egyik alapító és azóta is meghatározó alakja. 

Az alkalom a templomkertben agapéval folytatódott, s természetesen sok örömteli találkozással, jó beszélgetéssel, az aprónép lábak között ide-oda cikázó kismotorozásával.

A szentelési jelmondat az aranymisével teljesedett ki: “Más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem. Hallgatni fognak szavamra, s egy nyáj lesz és egy pásztor.” Szabolcs atya, a gondolat még folytatható, szeretettel várunk a gyémántmisén egy újabb részletet!