Kedves Bogarak!

  1. Rendtartományunknak új elöljárója lesz. András Attila atya. Segítsük imádságainkkal az új provinciális szolgálatát, amely február 25.-én kezdődik. Ki is ő?
  1. Szombat közgyűlés és Bogármise Szent János apostol, a védőszentünk tiszteletére:  8:30, illetve mise 17.00, Párbeszéd Háza
  1. Lelki fröccsök:

1.  Ma van egyik kedvenc szentem Szalézi Szt Ferenc ünnepe. Az isteni jóság és kedvesség pedagógusa volt, nem véletlen inspirálta Don Boscot és nevezte el róla az ifjúsággal foglalkozó rendjét, így lettek szaléziak.
Ferenc pápa egy apostoli levelet adott ki halálának 400. évfordulója alkalmából: egy részlet: „A szívben és a szíven keresztül jutunk el oda, hogy megismerjük Istent és egyúttal önmagunkat, saját eredetünket és mélységeinket, valamint beteljesülésünket a szeretetre való felhívásban” – írja a pápa. Felfedezzük tehát, hogy a hit nem „passzív és érzelemmentes ráhagyatkozás egy hústól és történelemtől megfosztott tanra”, hanem „elsősorban a szív magatartása”, amely Jézus életének szemléléséből születik. „A megtestesülés iskolájában megtanulta értelmezni a történelmet, és magabiztosan és bizalommal viszonyulni az élethez.”

  1. Hiszek a törődés erejében – interjú Barlay Bencével a Szent Imre Gimnázium igazgatójával. A pedagógus lét mai kihívásairól szól őszintén, ugyanakkor inspiráló szempontokat is ad.
  2. Egy prédikáció Isten Igéjének vasárnapjáról
    Vasárnap a Zugligeti templomban miséztem, a prédikáció egy buzdítás lehet arra, hogy foglalkozzatok a Szentírással. Miért és hogyan? 17: 24 től.

Hajrá Bogár!

Szeretettel az Úrban: Zoli