Abbiza Bogár díjazott 2022 (Olyan személyek/műhelyek/klubok stb. kapják, aki(k) alapvetően az elmúlt naptári évben alapvetően egy területen példaértékű tevékenységet folytattak. „Amit ők letettek az asztalra, az már aztán példaértékű Bogár” → „Az oszt igen” → Abbiza Bogár.)

Bogár múlt

Mi a te Bogár történeted? Mikor kezdtél Bogarazni, mi vonzott be? Mi fogott meg? 

Juli: Szigethalmon voltam először gyerektáborban 1996-ban. Annyira megszerettem azt a légkört, a csoportomat, az egész tábor menetét, hogy én bizony sírtam hazamenetel előtt, hogy maradni szeretnék még…

István: Nekem – életkoromból és református felekezetemből adódóan is – a gyerek- és ifi bogárélmények kimaradtak. Tulajdonképpen az egész szervezetről semmit nem tudtam – és elsőre némileg bizalmatlan is voltam vele kapcsolatban. Azt viszont láttam, hogy Juli, aki akkoriban még “csak” a menyasszonyom volt, mennyire komolyan veszi a bogarat és mennyire lelkesedik érte, hogy – az ekkoriban útjára induló “Családos Szentjánosbogár Lelki Napok” révén újra bogarak közé mehet. Így lehettünk mi “megelőlegezett” családként a sorban második alkalommal megrendezett családos tábor résztvevői Alsóörsön.

Első meghatározó Bogár élmények egyike?

Juli: Ugyanebben a szigethalmi táborban a sok, közös nagytábori elnök-titkározás, és a színdarabunk, ahol Bartimeus történetét adtuk elő (róla kaptuk a csoportnevünket), s a darab a vezetők visszajelzése alapján a tábor legmeghatóbb előadása volt.

István: Rögtön az első (családos) bogár tábor alkalmával úgy alakult, hogy egy számomra rendkívül szimpatikus, kiváló jó társaság jött össze. Olyan barátságok szövődtek ekkor a velünk hasonló élethelyzetben lévő családokkal, amelyek most, 15 év után is szilárdan fennállnak. Ezen az első alkalmon ráadásul megismerhettem Szabolcs atyát és Atitiszit, de ide sorolnám a később megismert Terezát, vagy a szuper táborvezető Latinovics Zolit is, akik barátságát szintén csak a legnagyobb hálával sorolhatom itt, mint megfogó bogárélményt.  

Milyen feladatok, szerepek voltak, amiket vállaltál?

Juli: Azt hiszem, szinte minden voltam már bogárkarrierem során: gyerek és ifi kisbogár, gyerektábori csoportvezető, házibogár, iskolai lelkigyakorlatoztató, a családosban résztvevő és táborvezető is. Talán még a gyerektábori táborvezetőség hiányzik, de lehet, hogy helyette majd bogárnagyi leszek inkább, jó sok év múlva, mint Csizmarik Ágota, akire így is szeretettel emlékezem. Ha kicsit nagyobb lesz a legkisebb, talán szívesen lennék egy ifjúsági táborban is csoportvezető. Majd az idő és a Főbogár kiforrja, hogy merre vezet a további bogárkarrierem.

István: Mint írtam, gyerek- és ifibogár nem lehettem, de családos résztvevő már számtalanszor lehettem. Kisebb-nagyobb részfeladatok után Julival két alkalommal is lehettünk táborvezetők, Miskolcon, ill. A kalandos bükkszéki táborban. Féligmeddig a “helyi szervező munkatársa” lehettem a pálházai gyerektáborok alkalmával, Alipatya mellett. Apropó, hány pontot ér a versenyben egy új tábori pap “beszervezése” a bogárba? Palit ugyanis – a Szent Léleken túl – én vettem rá, hogy csináljunk már egy tábort Pálházán (ebből végül kettő is lett! 🙂 és Jánkmajtisra is az ő szemináriumi barátja, Bökő Péter atya útján jutott el a bogártábor. Füzérradványban ráadásul “házibogarak” is lehettünk, hiszen akkori munkahelyem, a kastélypark villáiban öt csodálatos kisbogarat láthattunk vendégül. Ekkor már többgyerekes apuka voltam, de ők  olyannyira ámulatba ejtettek kedvességükkel, hogy máig emlékszem: el se akartam hinni, hogy ilyen gyerkőcök egyáltalán léteznek. Ezek a találkozások számomra egészen biztosan nem földi okból alakultak így…

Bogár jelen

Hogy veszed ki jelenleg a szereped a közösség életéből? Hogy vagy jelen, hol lehet veled találkozni?

Juli: Mivel elég messze lakunk Budapesttől, így nincs kimondottan aktív bogáréletünk. Jelenleg Tereza hitoktató műhelyében igyekszem továbbadni a lángot, s a kollégákat megismertetni a bogár pedagógiájával. A lányaink már elég nagyok ahhoz, hogy évek óta a gyerektáborba járhassanak, így most az ő szemükkel látok bele egy-egy táborba. Természetesen a családos lelki napokon is mindig jelen vagyunk, az egész család nagyon várja ezeket a napokat.

István: Itt, a borsodi prérin nincs számottevő “bogárélet”, eltekintve attól, hogy most már hosszú  évek óta a miskolci jezsuita gimnázium gyönyörű és hatalmas épületkomplexuma ad helyet a családos táboroknak. De azért számon tartjuk a mégis valamilyen bogár-ügyben megismert embereket, legyenek azok Juli gyerekkori tábori bogárpajtásai, vagy valamely táborban megismert szervező (épp egy ilyen helyi résztvevő ismert fel és ölelt meg pár hete Füzérradványban), vagy gyerekvigyázó. Mint “táborvezető-viselt” bogár, benne vagyunk abban a “családos teamben”, amelyik minden évben segíteni igyekszik az épp aktuális táborvezető család munkáját. Pl. a folyamatos konzultációkon túl Juli rendszeresen részt vesz a tábori pólók ügyintézésében, én pedig mint “helyi erő” a családos táborok “kirándulás” programjainak szervezésében, alkalmas kirándulási helyszínek felderítésében igyekszem magam hasznossá tenni.

Hol/mit kapsz/kaptál a közösségtől és hol adsz a közösségnek? Mit köszönhetsz a Bogának?

Juli: Egy stabil keresztény közösségélményt kaptam. Én ezt év közben tudtam továbbépíteni, mivel Szombathelyen Németh Edit hitoktatónk aktívan bogárklubozott velünk. Ezek a keresztény hitre alapuló  közösségi élmények voltak azok, amik később is megtartottak az életem egy-egy nehéz időszakában, úgy gondolom, hogy akár még ma is tudok töltekezni belőlük.

Úgy érzem, hogy mostanában a családos bogárbutikon túl sok mindent nem tudok adni a bogárnak, illetve igen: a gyerekeimet 🙂 Nagyon bízok abban, hogy – bár egyiküknek sincs helyben megtartó, kortárs keresztény közössége – az évi két hét bogarazás számukra is egy olyan stabil keresztény közösségi élményt ad, ami megtartja majd őket a hitben, s ami a közösségért való szolgálat felé tereli őket.

István: Talán a fentebb írtakból már ki is derült: számomra a bogár révén megismert, fantasztikus, hívő keresztyén emberek, családok, a velük való együttlét öröme jelentik a legfőbb vonzerőt. Egy-egy tábor előre, általunk, emberek által tervezett, lelki programja hol jobban, hol kevésbé szólít meg, ugyanakkor ez az összetartó közösség ha kell, “műsoron kívül” megadja nekem és mindannyiunk számára is a lelki töltetet, amivel aztán hosszú ideig “kibírjuk” a világi életet.
Köszönni? Rengeteg mindent. Legfőképpen azt az évi pár napot, ahol megtapasztalhatjuk, hogy létezik az Úrnak egy ilyen közössége, egy elhívottakból és neki igent mondókból álló világa is.

Bogár jövő

Mik a terveid a Bogárban? Mit szeretnél tovább adni/éltetni?

Juli: (szerintem ezekre korábban válaszoltam)

István: Mindenképp szeretném, ha a négy gyermekünk szintén megtalálná a helyét a bogárban – erre azért van némi esély 🙂 ! Ha pedig a mindenkori táborszervezők igényt tartanak a segítségünkre, tapasztalatainkra, örömmel adjuk amink van. A bogár – nem függetlenül a minket körülvevő világtól – azalatt a 15 év alatt is sokat változott, amióta nekem módom van ezt figyelemmel kísérni. Ha lehet, én azt a fajta bizalmon és szereteten alapuló, a Főbogárra támaszkodó, szinte időtlen lelkületet éltetném tovább, ami minket megfogott itt annak idején. Ehhez pedig nyilván nem az az út vezet, hogy mindent maradéktalanul úgy csináljunk, mint régen. Mindig új utakat kell keresnünk, amelyeken a régi célokhoz juthatunk – és vezethetünk másokat, fiatalokat is.

Önkéntesség, amiért a díjat kapták:

• Mind a két táborhoz, amit szerveztem, sok segítséget adtak: ötletekkel, a póló rendeléssel kapcsolatban, a kirándulás megszervezése, nagyobb gyerekek programjának kitalálása… évről évre aktívan részt vesznek a megbeszéléseken, a családos team életében, noha Miskolc közelében laknak, meg is igyekeznek legalább online bekapcsolódni.
• Amikor előző évben felvettem velük a kapcsolatot a kirándulással kapcsolatban, kiderült hogy ők már gondolkodtak rajta, voltak a fejükben lehetőségek.
  Utána a családdal lesétálták, hogy mennyire kisgyerek kompatibilis a program (Éger-Czope Anna)

Van/volt olyan Bogár önkéntes, akinek a munkája számodra példaértékű? Ki ő, miért?

Juli: Az egyik személyes példaképem Tereza. A mohácsi ifitáborban csoportvezetőm is volt, ekkor alakult ki közöttünk egy személyesebb kapcsolat. Ő egyike azoknak a személyeknek, akik nélkül nem lenne bogár. Számos személyes beszélgetésem is volt vele, valahogy mindig irányt mutatott, akár a magánéletemben, akár a szakmai vagy más területen érkeztem fordulóponthoz.

Az ő biztatására jelentkeztem 2012-ben újra gyerektábori csoportvezetőnek. Úgy, hogy István és az akkor még csak két gyerekünk (3 és 1 évesek voltak akkor) is jöttek velünk…

… és ide kapcsolódik másik nagy bogárpéldaképem, Latinovics Zoli. Az ő nagy IGEN-je kellett mindehhez, hogy a tardi táborba így befogadjon minket egy olyan modellel, ami akkor még ismeretlen volt. Köszönöm, hogy bízott bennem. Ha egyszer mégis tábort vezetnék, az olyan szellemben szeretném tenni, mint ő.

Harmadikként a családos tábor történetéből szeretném megemlíteni Bartal Katit, aki mindig is a családos tábor motorja, összefogója volt.

A családoshoz kapcsolódik Tőkés Nonó is, aki éveken keresztül volt elkötelezett gyerekvigyázónk, sok éven át a gyerekvigyázók összefogója is. Sosem felejtem el neki, hogy még az anyamatrica Benedekemet is képes volt átragasztani magára.

István: Nem beszéltünk össze, de a Juli által itt név szerint említett bogarak, Tereza, Latinovics Zoli és Nonó is olyan fantasztikus emberek, akikért külön-külön is érdemes volt bogárrá válni. Ide csatolnám még Szabolcsot és Atitiszit, akikkel olykor kicsit közelebb munkálkodva beleláthattunk abba is, milyen hatalmas-hatalmas dolog egy tábori közösség 0-24 órás lelki vezetése, milyen komoly munkát végeznek el ők – az Úr segítségével – mindannyiunkért! De a táborokban további rengeteg olyan bogárral, szervezővel, vagy épp a családos lelki napokhoz elengedhetetlen gyerekvigyázóval is megismerkedhettem, akik a maguk helyén szívvel-lélekkel végezték a rájuk bízottakat. 

Végül itt kell megemlítenem a “példaértékű helytállás” kategóriában az “ismeretlen családos bogárszülőt” is. Az évek során számos olyan bogár szülőtárssal, párral találkozhattunk, akikről megtudhattuk, milyen hatalmas, olykor emberfeletti küzdelmet folytatnak a mindennapokban, családjuk, (olykor fogyatékosságal élő) gyermekeik életlehetőségeinek megteremtéséért, vagy épp párkapcsolatuk megőrzéséért. Ezen hűséges helytállások megtapasztalása mindig nagy benyomást tesz ránk és egyben erősíti is saját hitünket, növeli lelkesedésünket.
Soli Deo Gloria!