Sziasztok!

Gintner Sarolt Kinga vagyok, 2003 óta vagyok aktív tagja a Szentjánosbogár Közösségnek. Jelenleg a Ham&Eggs klubot erősítem. Az évek során számos műhelyben segítettem a közösséget: design tervezőként, díszítősként és játékmesterként vagy’ 10 Bogárbálban, 5 évig vezettem a Városjáték műhelyt és vágóként vettem részt a Bogár30 videósorozatban. 

Ezekkel párhuzamosan folyamatosan, amikor csak szükség volt rám, médiatartalommal, reklámanyagokkal, pólógrafikákkal segítettem, segítem a Bogarat, hogy a digitális világban is megfelelően tudjuk terjeszteni a fényt. S természetesen csoportvezetőként is aktívan szolgálok -2012 óta kihagyás nélkül-, és tavaly táborvezetőként is debütáltam.

A világi életben biológusként végeztem, és jelenleg a Természettudományi Kutatóközpontban dolgozom állatházi asszisztensként. Szabadidőmben kreatív, ötletes programokat szervezek a klubomnak, egyben a barátaimnak, szeretek lovagolni járni, sorozatokat nézni és amikor csak tehetem folyamatosan figyelem a körülöttem lévő természetet, pihentető számomra csak nézni és látni. Hobbinak mondanám azt is, hogy nagyon élvezem a via ferratazast és filmekben a statisztálást.

A Bogár végigkísérte az eddigi életemet, így nagyon kötődöm a közösséghez. A számomra nagyon fontos barátaim és testvéreim is a tagjai. Továbbá ez az a hely, ahol biztonságban lehetek önmagam, megélhetem a közösségi hitet, kreatív és fejlesztő ötleteimet bátran megvalósíthatom és fejlődhetek. Emiatt ezt is tűztem ki célul magamnak, hogy elnökségi tagként a fiatalabb generációkat gintneres lelkesedésemmel segítsem, támogassam, hogy közösséget építő ötleteiket megvalósíthassák, s hogy a Bogarat minden generáció számára egy megtartó közösségnek tehessük.

Az elnökségben a Kommunikáció és média terület képviselője leszek, így ehhez tartozó műhelyeket és lelkes, kreatív bogarakat szeretném összegyűjteni, támogatni, lelkesíteni. Közös célunk a közösségben és a nagyvilág felé való kommunikáció és az egyéb műhelyek támogatása megsegítése média tartalmakkal.