Sziaszok!

Huszár Domi vagyok, 2004-ben kerültem be a Bogár közösségbe.

Az első táborom egy apró faluban volt, az osztrák határ mellett, Ágfalván. Emlékszem még ahogy vasárnap kihívtak négyünket majd vártuk, hogy ki jön ki értünk. Egy nagy, aranyos család fogadott be minket, kisbusszal mentünk el a házhoz, és mivel volt 2 gyerekük is a táborban, ezért a hátsó ülésen igen csak szorosan voltunk. Azzal viccelődött az apuka, hogy ha jön a rendőr, akkor legalább hárman húzzuk le a fejünket. 😀 

Ettől az évtől kezdve, talán egy év kivételével, nem telt el úgy év, hogy ne lettem volna valamilyen Bogár táborban. Most veszem csak észre, hogy ez már bizony 20 éve volt. Most is, ennyi évvel később több száz gyerek találja meg a szállását nyaranta, és élhetik át azokat az élményeket, amiket megtapasztalhattam és azzá formáltak ami ma vagyok. A Bogárban megtapasztalhattam, hogy milyen közösségben lenni, milyen vidáman hívőnek lenni, másokért tenni, őszintén megnyílni, hordozni és hordozva lenni. 

Az egyik táboromban pénteken délelőtt esett az eső. Nem tudtuk a szabadban harmonikát írni. Az egyik fedett helyszín ahova be tudtunk húzódni az a templom volt, a mi csapatunk ott szóródott szét a délelőttre. Ismeretlen új élmény volt számomra, hogy a templom, ahova misére megyünk, egy hétköznapi eseménynek adott otthont. Jó volt ott lenni, és jó volt megtapasztalni, hogy csak úgy lenni is lehet egy templomban. Olyan érzés volt, mint amikor otthon a nappaliban valaki olvas, valaki TVt néz, valaki éppen eszik valamit. Nincs aktív kommunikáció, de mégis jó együtt lenni, egy térben lenni. Ebben a helyzetben én írtam a harmonikát Jézus meg ott volt. 

Úgy gondolom, hogy a talentumaimat az elnökségen belül Elnökként jól tudom kamatoztatni. Feltölt az elnökségi csapattal, az irodával és a műhelyekkel való közös munka. Úgy érzem, hogy jelenleg így tudom leginkább az energiáimat a Bogár javára fordítani. Jó érzés hordozni a közösséget és azon munkálkodni, hogy az az érték és az a közeg, amiben felnőttem, az még sokak számára felemelő lehessen.

A második táboromban Mélykúton játszottuk az egyik bizalom játékot, a vakvezetést. Én úgy kerültem párba, hogy a vezetőmet kellett irányítanom. Hajtott a bizonyítási vágy, és a kihívás, ezért minél érdekesebb helyeket próbáltam keresni, hogy azokat be tudjam mutatni. Az egyik ilyen sikeres objektum bemutatás után, már kerestem is a következőt, de így nem figyeltem eléggé arra, hogy a vezetőm hova lép. BUMM! Az egyik láblendítéssel eltalált egy vas rudat. A hideg kirázott, leizzadtam, átfutott bennem hogy vége az egésznek. Láttam rajta, hogy eléggé fáj a lába. Tönkretettem a játékot. Nem telt el 15 másodperc sem, a vezetőm újra becsukta teljesen a szemét és nyújtotta a kezét, hogy folytassuk.

A Bogártáborok után a résztvevők élményekkel távoznak, vannak olyanok, amiket otthon elmesélnek és a következő hétre elfelejtik, vannak olyan meghatározó élmények amik 20 év távlatában is meghatják őket, és vannak olyanok, amik tudat alatt beivódnak és onnantól kezdve az életünk részei lesznek. Ilyen impulzusok formáltak engem éveken keresztül. A Bogárban megtaláltam a hitemet, a közösségemet, a barátaimat, a feleségemet, és az utat járva önmagamat.

Elnökként azért szeretnék minél többet tenni, hogy a missziónk végzéséhez adottak legyenek a feltételek. Szeretném összekötni a szálakat és segíteni a csapatokat. Hozzám tartozik az elnökség vezetése, a képviseleti területek összefogása, az iroda koordinálása, a közgyűlés összefogása és a Bogár közösség képviselete. Ha ezekkel kapcsolatban vannak kérdéseitek akkor keressetek bátran :-). Ha pedig a Bogarat érintő bármilyen kérdésetek lenne, de nem tudjátok hogy kihez forduljatok, akkor is keressetek meg. Közösen kitaláljuk, hogy kihez tartozik a kérdés.

Huszár Domi