Bendéné Deák Anna – Csodabogár életműdíjazott 2024
(Ezt a kitüntetést olyan személyek kapják, akik a közösségben való vállalásaikkal, életükkel igazi világító csoda Bogárrá váltak.)

Deák Anna, Ani volt életem első bogárvezetője. Többek között az ő végtelen kedvessége, határozottsága, mosolygós arca és hegedűjátéka is eredményezi azt, hogy még ma is itt vagyok a Bogárban – és azt gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. 

Bechtold Anna interjúztatta Anit 🙂

Először a bogármúltadra lennék kíváncsi. Hogyan kerültél bele a bogárba? Mi tartott benne, és van-e valami fontos emléked, amit megosztanál velünk?

Szombathelyen Németh Edit volt a hittantanárunk a kis zárdatemplomban, és ő eléggé összefogta a fiatalságot…Az a vicces, hogy a nővérem, Mici (Márta) ment el először bogártáborba, és annyira rossz élmény volt neki, hogy hazajött egyedül. Fogta magát, felült egy vonatra és hazajött egy nappal előbb. Úgyhogy utána keresni kellett a csoportvezetőknek, hogy hol van. Szóval ő nem lett bogár.

A következő években, 1999-től kezdve én is elmentem táborozni, úgyhogy gyakorlatilag több mint 25 éve bogarazom. Kisteleken volt ifitábor – akkor még csak egy ifitábor volt egy éven belül, tehát rengetegen voltunk, szerintem olyan 110-120 körül – és az volt a benyomásom, hogy a tábor végére mindenkit megismertem. Ez egy sziget volt az életemben, ahova éreztem, hogy vissza akarok még menni. Szeretetbomba volt az egész évre – olyan barátságok fűződtek, amiknél tudhattuk, hogy hiába csak egyszer láttuk egymást, onnantól örökre emlékezni fogunk a másikra. Valahogy a Mennyországot is ilyennek tudom elképzelni egyébként. Aki egyszer bogár lesz, az valójában mindig bogár lesz, csak még nem tud róla. Így a nővérem is.

A következő években csak én mentem, aztán amikor annyi idősek lettek a kisebb testvéreim, Sári és Andris, akkor már ők is. Sári megmaradt a bogárban, Andris nem. És sokkal később, talán a bogárkórus kapcsán, került be Gyuri bátyám. Most hárman vagyunk még a bogárban, félig aktívak, kevésbé aktívak, mindig hol így, hol úgy.

Úgyhogy így a szombathelyi hittanos csapat kapcsán kerültünk be, ahol mindenki megtanult gitározni, így én is, úgyhogy tudtam zenélgetni a miséken. Az első táborban, ott Kisteleken odajött hozzám Tereza, hogy „mi van nálad, hegedű? Na, akkor gyerünk, hegedülni!” A gitáros miséken tanultam meg improvizálni, ami azért érdekes, mert jelenleg improvizációs zeneiskolában tanítok improvizációs hegedűt (a szokványos követelmények mellett). Nagyon felszabadító tud lenni. Természetesen a bogár jelenléte a zenei életemben azért sorsdöntő volt, hogy eldöntöttem, hogy én zenész legyek. A Zeneakadémián megkaptam, hogy az a hibám, hogy hibázok – a bogárban mindig elfogadták, hibásan is – ami felszabadította az embert az alól a teher alól, hogy nem szabad hibázni. Az egyetem harmadik éve után majdnem ott is hagytam az egészet, de következő évben más tanárhoz kerültem, aki felemelt, és dicsérni kezdett, nem csak lehordani – az elfogadás és a bátorítás magas fokát művelte, úgyhogy önmagamra találtam. Az improvizációban nincs hiba, csak variáció. Ez az elfogadás, és ezt is tanítom. Az embert kéne megtalálni saját magukban, és arról kéne szóljon. Na, így kerültem be a bogárba – és akkor ez volt a legjelentősebb, teljesebb hatása a bogárnak az életemre.

Mikor vezettél először? Hogyan lettél te kifejlett Szentjánosbogár?

2003-ban Gencsapátin vezettem először a Gergőcskével. Úgy, hogy előtte valamelyik évben ő csoportvezetőm volt, szóval kicsit furcsa volt nekem, hogy ő mennyivel fölöttem van, és most mégis velem egy szinten. Nem tudtam, hogy ezt hogy kell kezelni. Aztán végül is nagyon jó volt. Többször is vezettünk együtt életünk során. Háromszor biztos. Sokszor voltam táborában is. Ja, és egyszerre lettünk ilyen csodabogarak.

Az volt még az érdekes abban a táborban, hogy a Dénes ikrek ott a csoportunkban voltak. Nem emlékszem, de lehet, hogy az volt az első bogártáboruk. Akkor, ilyen szinten, kicsit úgy vagyok vele, hogy mi indítottuk el a bogárpályán őket. Szóval, egy kicsit ilyen élmény. -Tereza, indított el téged a zenében, te meg az ő gyerekeit…
Onnantól nagyjából minden évben vezettem. Lehet, hogy egy-kettő kimaradt, de 2018-ig vezettem, aztán 2023-ban Bólyban. ’99 óta és 2003-tól 2018-ig vezettem. Az 15 év. Egy idő után már ifibe mentem és felnőttáborokba. Onnantól kezdtem el videófelvételeket fölrakni a YouTube csatornára – amíg volt időm, ezzel a videóvágással is önkénteskedtem.

És milyen más szereped volt még a bogárban?

Évekig voltam a gyerektábor team tagja, bogárkórusoztam, lelki gyakorlaton vettem részt csoportvezetőként, az angyalkázás is az én ötletem volt – ahol ismeretlenül lehetett írni levelet valakinek, és akkor valaki egy éven keresztül válaszolgatott a leveledre. Illetve az IrZen fő mozgatórugója voltam mindig is, egyesületi tag is voltam (most már csak pártoló tag vagyok). 2010-ben egy évig elindítottunk egy klubot, ami rendkívüli volt fiatal felnőtteknek, egyetemista korosztálynak. Az volt a lényege, hogy ne Budapest-központú legyen, hanem teljesen vidéki. Volt egy évad, az volt a témája, hogy válások. Öreg Bogarak. Egyesülete (ÖBE) elnevezést adtuk ennek a klubnak, és havonta egyszer felvonatoztunk Pestre, ott találkoztunk, és megcsináltuk a kidolgozott. programblokkot. Nagyon sokan mondták azt, hogy ennek köszönhetik azt, hogy mertek házasodni, olyanok, akiknek elváltak a szüleik. Sok házasság, majd gyerek született, és kicsit azt érezhetem, hogy ebben én is benne vagyok, amiért ezt a témát választottam.

Aztán Pécsre kerülve, 2012-től négy évadon keresztül csináltam felnőtt bogárklubot. Az volt a tapasztalatom, hogy volt egyetemi hittan, és voltak fiatal családosok – de olyan nem volt, ami a kettő közötti rétegnek szólt volna. Ott is nagyon sokan találtak párra, már nagyon sok gyerek van, úgyhogy igazából nem feltétlenül csak úgy neveltem gyerekeket, hogy vezetőként, hanem sokan születhettek azért, mert én voltam. Talán ezt így értékként tudom felhozni, hogy miért születtem erre a földre.

Gyerekklubot is vezettem pár évig, de ezt rajtam kívül álló okok miatt abba kellett hagynom – de azóta valamennyire újraéledt szerencsére ez is. Ami viszont jó, hogy Bóly nagyon közel van, fél óra. És Atitiszi ott van, és szokásához híven teljes Baranyát bebogarasítja szépen. Van rá kapacitása meg energiája, úgy látom és hát ez nagyon jó dolog. Úgyhogy nem félek azért attól… Csak Pécs, kifejezetten Pécs, van egy kicsit beszűkülve.

Ha Szombathelyből indulok ki, Németh Edit nénit egyszer kérdeztük, hogy miért nem lett családja. Azt mondta, hogy mert akkor ti nem lennétek itt. Ennyi. Most már 70 éves. És rengetegen köszönhetjük neki azt, hogy bogarak lettünk és olyan életünk lett, amilyen. Tehát ő is egy csodabogár, tulajdonképpen.

Vannak-e terveid a jövőre nézve a bogárral?

Most felmerült egy kicsit a családos bogár gondolata, hogy babánk lett. Esetleg lehetne családos klubot csinálni. Jelenleg ezekkel a régi bogarakkal Pécsen, akik családosak lettek, hébe-hóba találkozunk, de erre nem igazán született még igény, hogy na, akkor klubozzunk is, valami témát veszegessünk. Csak hétköznapi találkozások inkább.

Milyen egymondatos jótanáccsal látnád el a múltbéli önmagadat, vagy bárki mást, aki hasonló vállalásokon gondolkodik?

Mindig fel kell szállni arra a hajóra, ami éppen jön és szárnyalni vele. Nem szabad lemaradni róla. A világítás mellett ilyen lelkes szárnyalásról van szó.

Egy utolsó kérdés: van-e vagy volt-e olyan bogár önkéntes, akinek a munkája példaértékű. számodra?

A saját bátyám, Gyurmi, aki ugye általam került be a bogárba, és itt ismerte meg a feleségét a bogárkórusban. Gyerekek mellett is vállalt még többször táborvezetést és jól is csinálta – jó szervezőkéje van. Aztán egyesületi tag is volt. Ők családos táborba is járnak, meg amikor tudnak, családos kluboznak. Ők tudják tartani a kapcsolatot.